Pósa Lajos: Hogyan kell írni a gyerekeknek?

Kedves Olvasóim!

Ma Pósa Lajosról lesz szó, akit sokan Benedek Elek mellett a magyar gyermekirodalom megteremtőjének tartanak. A Szegeden élő, magát "gyermekek barátja"-ként aposztrofáló szerző tömérdek gyerekeknek szóló versikéjével vívta ki azt a hírnevet, aminek köszönhetően őt kérte fel Singer Sándor és Wolfner József 1889-ben, hogy Az Én Újságom című (első irodalmi igényű magyar gyermeklapot) szerkessze Benedek Elekkel együtt.

Ez egy nagyon fontos lépcső volt a gyerekirodalom történetében, hiszen azelőtt többek között pénzhiány és a gyerekirodalmi élet lagymatagsága (állandó gyerekirodalmi szerzők, művek hiánya) miatt a korábban létrejövő gyereklapok csak lokálisan tudtak működni, és a többségük hamar meg is szűnt.

A korszak jelentősebb magyar gyermeklapjai

Az Én Újságom mellett a Pesti Napló gyerekrovatában is megjelent olykor Pósa bácsi neve. A rovatba mutatóként/ajánlóként imádságokat közölt a frissen kiadott kötetéből, illetve néhány általa gyűjtött népmesét és saját szerzeményű verset publikált. Pósa személye megkerülhetetlen, ha a magyar gyerekirodalom kezdeteiről akarunk beszélni, mert ő mutatott irányt költőtársainak a gyermekversek mibenlétét illetően. Bár megjegyzem, ma már egyáltalán nem ez a gyerekirodalom álláspontja, érdemes megnézni, honnan is indultunk.🤔☝Pósa Lajos Hogyan kell írni a gyermekeknek? címmel 1890-ben a Magyar Salonba írta a következő sorokat:

Aki a gyermekeknek akar írni: ezt a mosolygó aranymezőt szívében kell hordania játszi lepkéivel, csilingelő virágaival. Harmatos bimbót adjatok a kicsinyeknek, ne száraz levelet, ne szúró tüskét! Mogorva homlok nem kaphat itt koszorút; a lant húrjait haragosan pengető ujj nyomán lélekdúló hangok támadnak, melyek tovasodorják a legszebb álmot: a gyermekkort. Ne vedd ki a gyermek kezéből bábuját, hadd öltöztesse, hadd mulassa magát vele! Ne kapd ki alóla szilaj nádparipáját, hadd lovagoljon rajta! Ne zavard el kék pántlikás, ezüst csengetyűs hófehér báránykája mellől, hadd játszadozzék vele a kert alatt! Ne szaggasd szét azt a rózsafátyolt, melynek varázsködén mindent olyan gyönyörűnek lát. Dalolj neki, költő barátom, úgy, mintha csak az ő szívéből fakadna, akkor a szívéhez is fog szólani. Dalolj neki úgy, mintha nem is te mondanád azokat a dalokat, hanem egyik gyermek dalolgatná a másiknak. Az élet küzdelmeiben megtépett szárnyadat vesd le; öltsd fel a galamb könnyű tiszta szárnyát, ha az édesanya kedves kis galambjával akarsz repdesni abban a szép világban. Ami nehéz, ami súlyos, ami sötét, nem neki való. A gyermekköltészet elégszer nem hangoztatható főalapvonása: a könnyedség, a derű. Még világosabban és mélyebben fejezi tán ki ez az egy szó: szeretet. Ez az örökké virasztó égi csillag, amely mindent megaranyoz tündöklő sugaraival. Ez az a derű, amely nélkül a gyermekköltő nem boldogulhat. A gyermek az ő romlatlanságában szeret mindenkit. Szemünk közé nevet. Kicsalja a borút keblünk rejtekéből. Elfelejteti velünk a nagyvilág tomboló harcait, hiúságos voltát. Simogató kezével begyógyítja a fájó sebeket. Szeretetért hát szeretetet kell nyújtanunk a gyermeknek. A gyermekköltő lantjának minden húrjáról a szeretet hangjai szóljanak a kicsinyekhez. A gyermek a szeretet költészetét érti meg. Szép, jó, igaz tárgyakat kell választanunk, melyek a szeretetből sarjadzanak ki. Mihelyt a rosszat emlegetjük: kezdi a szép tündérvilág zománcait hullatni. Hiába szabunk versben büntetést a hazugra: a hazugság is, a büntetés is durván hat az ártatlan gyermeki szívre. A bosszúállás, irigység, lopás, kapzsiság szomorú példáit hallgassátok el, költők, ne ejtsen csak futó árnyat se a kisded lelkének tiszta tükrén." 

Pósa Lajos és a 19. század végi közvélemény ars poeticája a gyermekverseket illetően röviden és tömören a következő:

• Egy gyerekversnek csak és kizárólag kellemes, bájos témákról szabad szólniuk, mert különben a gyerek túl sokat kap a való világ zordságából, és lelki sérüléseket szenved.😇🙉
• Pósa túl nagy jelentőséget tulajdonít az irodalom hatásának, szerinte ha a gyerek elolvas valamit, akkor azonnal abban a szellemiségben kezd el gondolkodni, tevékenykedni. Vagyis abból a szempontból nézi a gyerekeket, hogyan kell őket nevelni! (A gyerekirodalom ekkortájt még funkcionális volt, azaz többségében azért írtak a felnőttek meséket, verseket gyerekeknek, hogy tanítsák, neveljék, mintsem hogy szórakoztassák őket.)
• Nincs kiforrva a gyerekköltészet, igazából Pósa se tudja megfogalmazni, hogy pontosan milyennek is kéne lennie. Pl. ez mi már, hogy "Még világosabban és mélyebben fejezi tán ki ez az egy szó: szeretet." ?? Vagyis a korszakban szokás volt fennkölt, de üres szavakat pufogtatni.😅 
• Igazából nulla tehetség, költői véna, képzettség nélkül is bárkiből lehet költő, ha szereti a gyerekeket és szívből ír.😦
• ...Mert ha valaki szereti a gyerekeket és képes az ő szemszögükből írni (azaz rácsodálkozni a világra és naivan szemlélni azt), akkor sikere lesz a gyerekek körében, be tud közéjük asszimilálódni!
• Impliciten egy pragmatikus szempont is kiolvasható a szövegből: mivel a gyerek képes arra, hogy felvidítsa az idősebbeket, tehát az a felnőttek számára is haszon, ha a fiatalok derűje rájuk is kivetül.

Ez a (gyerekekhez) leereszkedő hang és bárgyú-bugyuta témaválasztás, nyelvezet persze a jó szándék jegyében történt, Pósáék csupán meg szerették volna adni azt a gyerekeknek, ami a 19. század elejéig-közepéig nem adatott meg a kisebbeknek: a burokba zárt gyerekkort. Mint minden társadalmi, kulturális, politikai, stb. folyamatnál, úgy a gyerekszemlélet változásánál is megfigyelhetők a túlkapások. Egy ideig működik valami valahogyan, aztán jön egy nemzedék, ami felismeri a problémát, és annyira meg akarja változtatni az addigi eszményt, hogy szélsőségbe csap át. Na, pont ugyanez történt a 19. század végi gyerekköltészetnél: annyira meg akarták óvni a gyerekeket, hogy még az irodalmi szcénába is beszivárgott ez a szemlélet. A gyerekeknek szóló versek szűrőn mentek keresztül, amelyik nem volt habos-babos, azt elítélték.

Milyennek kell lenniük ezeknek a történeteknek? További fogódzkodókat is kaphatunk a cikkből:

Mondjatok neki szép mesét hófehér barikáról, aranyos mókuskáról. Bodri kutyáról, cirmos cicáról, madarakról, virágokról, jó fiúról, jó leányról a szelídség, engedelmesség, ártatlanság, jószívűség, háládatosság nemes derűjével övezve. De ne pápaszemes komolysággal, ne azzal a régi, unalmas tanulság-levonással, mert az megölő betűje a kisgyermeknek, hanem könnyed költői formában, természetesen az ő nyelvén. Az ő szemével nézzetek, az ő szívével érezzetek. A tanulság önként röppen a mese folyásából a gyermek lelkébe, mint a kipattanó sugár. A közvetlenség varázsával hat az ilyen írásmód s a szívben igaz visszhangra talál. Az egyszerűség, a mesterkéletlenség párosulva a gyermek kedélyéhez való tartalommal nemcsak leköti figyelmét, de oktatja is, tanítja is anélkül, hogy a szigorú oktatói, tanítói hangot használnók. Beolt szívébe minden nemes, jó iránti fogékonyságot, beoltja a nemesre, jóra való törekvés vágyát. Ezek az első benyomások pedig tiszta erkölcsi fejlődésének fontos tényezői, egész jövőjére jótékonyan, irányadólag hatnak. [...] Az ilyen költészet, mint a hajnal a tájat, bearanyozza a gyermek lelkét szelíd derűvel; egy szép világot tár föl előtte, hol minden kedvesen mosolyog rá, mert minden csak szép, minden csak jó; míg az avatatlan kézzel vert koboz erkölcsi ferdeséget, romlást idéz elő szeplőtlen érzelemvilágában. Vigyázzatok szülők, vigyázzatok tanítók, tiszta szívvel, éles szemmel nézzétek meg mindazt, amit a gyermekeknek nyújtotok, hogy a bimbót ne érje dér.

• A történetek szereplői a gyerekeket körülvevő világból kerüljenek ki, pl. állatok, növények, nagyszülők, cimborák, stb.!
• Fontos a tanulság, ez a mese lényege. Viszont nem szabad erőltetni se!

Pósa a következő blokkban a következő tanácsokat adja:

De hogy a hatás teljes legyen: egyről nem szabad különösen megfeledkeznie a gyermekköltőnek: ez a nemzeti szellem. Bármiről ír, bármiről zeng: a nemzeti géniusz csókja csillogjon minden során. A német gyerek legyen: német, a francia legyen: francia, az angol: angol. Szívja magába mindazokat a szokásokat, erkölcsöket, sajátos vonásokat, melyek nemzetének természetéből kiáradnak. Akkor lesz belőle fajáért lelkesülő, hazáját szerető s érte élni tudó s halni kész ifjú, férfi. Ha magyar költő vagy: írj magyarul. Tréfáidat, játékverseidet, dalaidat, hangulataidat, apró történeteidet, meséidet a magyar nemzeti érzés- és gondolkozásmód köntösébe öltöztesd. Magyarba ojtott kozmopolita szellemű könyvedet ne add annak a jó magyar gyereknek a kezébe, hiszen még a képei is idegenül hatnak rá, hát még a szövege. Más fantázia, más szív, más lélek, más levegő, más környezet, nem az övé. A magyar gyermekköltőnek oda kell fordulnia, ahol a hamisítatlan nemzeti szellem még trónján ül: a népköltészethez. A nép alkotja a nemzet zömét. A nép maga a nemzet. A nép a természet édes anyakebléhez közel, távol a nagyvilági rontó hatásoktól, megtartja egyszerűségét,ragaszkodik ősei nyelvéhez, a nemzeti szellemet firól-fira hagyja örökségképp. Dalaiból, balladáiból, meséiből, dajka-rímeiből, gyermekverseiből nemcsak a vadvirágos mező illata leng felénk; de érezzük nyelvben, tartalomban, formában is azt, amitől íróink költőink közül sokan eltérnek; érezzük azt, hogy az a nép írta, amely a Tisza-Duna síkján él századok óta s vérrel törte ennek a földnek minden göröngyét nemzeti hagyományainak védelmében. Látjuk szokásainkat, erkölcseinket. Érezzük a magyar nemzeti szellem hatalmas lüktetését, a hazaszeretet lobogó lángját. Ebből a forrásból kell merítenetek, költők! A magyar gyermeknek nem szabad idegen talajon termett gyümölcsöt nyújtani. Tárgy és előadás a magyar népköltészet bűbájos kincstárából eredjen. Ebben az irányban kötelesség azt fejleszteni.

A korszakban számos mese- és versíró megfogadta ezt a tanácsot, hiszen a másik nagy mesemondó, Benedek Elek is a népnemzeti irányt képviselte. Mivel a század közepéig a német nyelvi hatásnak köszönhetően Magyarországon pangott a magyar nyelvű gyerekirodalmi élet, ezért ennek elenhatásaként (igen buzgó módon) magyar nyelvű, hazaszeretetre nevelő és a hazát dicsőítő munkák zömével születtek. A hazafias költészetről és mesékről írni fogok egy különálló bejegyzést, mert ez a téma messze meghaladná a jelenlegi terjedelmi korlátaimat. :D

Szerző: Vojnics-Rogics Réka

Forrás: 

Pósa Lajos gyerekverseinek gyűjteménye: http://www.posabacsi.com/lapok/tartalomjegyzek/posaversek/gyermekversek/index.html

Pósa Lajos, Hogyan kell írni a gyermekeknek? Magyar Salon, 1890/XII, 136-139.

Pósa Lajos, Szálljatok, szálljatok..., Pesti Napló, 1904. december 25, 50.