A katolikus egyház hatása a Zászlónk c. lap létrehozására

 Kedves Olvasóim!

A mai bejegyzésben - még mindig a Zászlónk c. ifjúsági lapnál tartva - arról fogok írni, hogy miért és milyen körülmények között indult a havilap, illetve hogy milyen háttérrendszerbe illeszkedik?

A diáklapot 1902 és 1948 között adták ki Budapesten, de a nagy népszerűség okán az egész ország területére szállították. Minden hónap 15-én reggel jelent meg július és augusztus hónapok kivételével. A lapot az egy évre előfizetőknek 2 koronáért, a fél évre előfizetőknek pedig 1 koronáért kínálták, ami jutányos árnak számított a korszakban. Ezt az alacsony árat azért engedhették meg a szerkesztők, mert a lap egyházi támogatást élvezett, a szerkesztők számára az előfizetőkből befolyt hasznon csak másodlagos volt. Már a kiadó intézmény neve, jellege is utal a lap keresztény szellemiségére, ugyanis a budapesti központú, katolikus Regnum Marianum Intézet jelentette meg. A Regnum Marianum-mozgalmat Magyarországon Prohászka Ottokár vezetésével kilenc katolikus pap indította el 1898-ban, és négy évvel később Rómában is hivatalosan bejegyezték őket Mária Kongregatio néven. Ebben az évben indították el több projektjüket is, melyekkel az ifjúság nevelését tűzték ki célul: például szerepet vállaltak a Magyar Cserkészszövetség létrehozásában, kirándulásokat, táborokat szerveztek, valamint a gyermekek művészeti képzésében vettek tevékenyen részt. A kulturális szocializációt támogatva kórust, bábszínházat és korosztályok szerint differenciált sajtótermékeket is működtettek. 

A serdülő (10-18 éves) fiúknak a Zászlónk, a kamaszlányoknak a Nagyasszonyunk és a 10 év alatti gyerekeknek nemi megkülönböztetés nélkül a Kispajtás című lapokat szánták. És hogy mekkora népszerűségnek örvendett az ifjúsági lap? Míg a kiadó 1902-ben 7000 eladott példányszámot rögzített, addig a harmadik évben a dupláját, 1912-ben pedig már 26.000 példányt nyomtattak ki. A Zászlónk nem sokkal indulása után már az összes jelentős magyarországi középiskolában elérhető volt – elsősorban a hittantanárok terjesztési munkálatainak és az egyház propagáló tevékenységének köszönhetően. Ezt alátámasztandó, a gyermekkorát Kassán töltő Márai Sándor így emlékszik vissza kedves régi sajtóolvasmányaira: 

„A szüleim két gyermekújságra is előfizettek. Az Én Újságomra és a Zászlónkra. Ezt az utóbbit kisdiák koromban izgatottan vártam és nagy élvezettel olvastam; úgy látszik, ügyesen szerkesztették, mert mindig mondott valamit, ami a fiúkat érdekelte. Áttetsző szándék nélkül, hangsúlyozott nevelő jelleg nélkül, szórakoztatott és oktatott.”

Az alábbi borító igen beszédes, hiszen szimbolikája feltárja a lap tematikáját, hangvételét. A borító központi alakjaként egy szilárdnak tűnő építményen, bástyán Imre herceg nyújtja a kezét diákok egy csoportja felé. A szentet a tradicionális liliomon túl zászlóval a kezében ábrázolták. A diákok fölé magasodó, fényt sugárzó magyar lobogó a Patrona Hungariae-t, azaz Szűz Máriát dicsőíti, melyet a játékokkal és taneszközökkel felszerelt serdülők áhítattal öveznek. A Zászlónk az „Istenünkért! Királyunkért! Hazánkért!” mottót hirdeti. A csataindulónak is beillő felkiáltásban, felütésben a szavak sorrendje is jelképes, hiszen a szerkesztők elsősorban a katolicizmus, másodsorban a király, majd végül a haza iránti hűségüket fejezik ki. A vallás és a haza kiemelése valóban releváns a lap tartalmait tekintve, hiszen nacionalista, keresztény és konzervatív értékszemléletet közvetít, viszont a király megemlítése (ráadásul egy szinten olyan magasztos dolgokkal, mint az Isten és a Haza) indoklásra szorul, ugyanis a havilap tartalmai között nem találtam az uralkodóval kapcsolatos, a királyt népszerűsítő cikkeket. Az első gondolatom az volt, hogy a mottó ajánlásként értelmezendő, vagyis többek között a király szolgálatába állítják a sajtóorgánumot, melynek hátterében Ferenc József és a katolikus egyház közötti szövetség áll. Ferenc József a birodalom politikai egységét vallási egységgel is párosítani kívánta, ezért támogatta a katolikus egyház törekvéseit, és igyekezett felszámolni a katolikus egyházon belüli reform-irányzatokat is. Míg az osztrák örökös tartományok gyakorlatilag homogén katolikusnak tekinthetők, addig a Magyar Királyságban egy felekezetileg rendkívül tagolt összetétellel kellett számolni, a lakosság mintegy 50%-a volt latin szertartású katolikus. A katolikus egyház a birodalom legfontosabb nagybirtokosainak egyike volt, melyek jövedelme mellett részesülhettek az állami költségvetésből is más egyházakkal szemben. Fazekas Csaba rámutat, hogy az uralkodó nemcsak személyében volt vallásosnak mondható, de már fiatal korában kialakult benne az a konzervatív meggyőződés, hogy az egyház a birodalom egyik legfontosabb támasza, melyet neki, mint „apostoli” uralkodónak oltalmaznia és támogatnia kell (Utóbbi egyházpolitikai gyakorlatot hívták jellemzően „Kirche in der Tasche”-politikának.) Míg a németeknél Bismarck támadta a katolikus egyházat a német egység megőrzése érdekében, mert tartott a vallási megosztástól, addig Ferenc József intézkedései a katolikus egyház érdekeit szolgálták, így a katolikus Zászlónk havilap mottójában szereplő „Királyunkért!” szó mindjárt érthetőbbé válik. Egyébként ha már Bismarckról is szó esik, a katolikus vallást háttérbe szorító német kancellárt nem véletlenül érte támadás a Zászlónk hasábjain. Dr. Sebők Imre Két világ, két élet című esszéje abból az alaphelyzetből indul ki, hogy a szerző egy hullócsillag láttán elgondolkodik az élet értelmén, és összehasonlítja az ugyanaznap elhunyt Bismarck és Szent Ignác életművét. De nemcsak oppozícióba vonja Bismarck és Loyolai Szent Ignác tevékenységét, hanem a mérleget természetesen az utóbbi felé billenti el.

A mottó "Királyunkért!" felütése azonban inkább Szent Istvánra vonatkozhat, már csak azért is, mert az ő portréja látható az első két évfolyamot összegyűjtő könyvborítón.

Prohászka Ottokár az első lapszám beköszönő cikkben a nemzethalált vízionálja, félti a magyar állam fennmaradását, éppen ezért Szűz Mária mellett a magyarok legfontosabb példaképének Szent Istvánt tekinti, aki erős kézzel fektette le az állam és az egyház alapjait. Ahogyan a történelmi hagyomány szerint István király a nyugati keresztény hit felvételével biztosította a magyar nép fennmaradását, úgy a lap kiadásának időszakában, az 1900-as évek elején is a hit az, ami átsegítheti a magyarokat a nehézségeken, a csak és kizárólag keresztény (és főleg: katolikus) vallási alapelvek betartása legitimálhatja az országot és a keresztény hit lehet a közösséget összetartó erő, különben szétzüllik, széthullik a társadalom, és képtelenek lesznek a magyarok egységesen fellépni.

Magyarországon a szociális kereszténység ideológiai megalapozása Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök nevéhez fűződik. Prohászka puritanizmusával, élénk közéleti szerepvállalásával kitűnt a püspökök közül. A keresztény erkölcsi értékeket hirdetve, de ugyanakkor a modern társadalomtudományok új eredményeire is tekintettel próbált meggyőző válaszokat adni a XX. század nagy társadalmi és politikai kérdéseire. Műveiben, például a Diadalmas világnézetben vagy a Modern katolicizmusban össze is foglalja nézeteit. Prohászka a Zászlónk cikkeiben nemzeti büszkeségre, hazafias érzületre buzdít, az olvasóknak komoly feladatot szán: amennyiben őseink meg tudták védeni a hazát, akkor a mai fiatalság sem tékozolhatja el. A toborzó hangvételű diáklap gyakran hadászati szókincs segítségével buzdít cselekvésre, mint ahogy például az alábbi szövegrészletben megfigyelhető. A fiúk nevelésének részét képezte már a 19. században is, hogy a nemzethez hű férfiakká váljanak, akik akár életük árán is megvédenék a magyar zászlót. Arról viszont nem volt számol be egyik általam elolvasott lapszámban sem, hogy mi által lenne veszélyeztetve Magyarország? Nem esik szó semmilyen külpolitikai, katonai fenyegetésről, sokkal inkább a belülről jövő szétbomlástól óvja a lap az olvasókat. Nagyon érdekelt, hogy mi állhat ennek a toborzó, mozgalmi attitűdnek a hátterében, és végül részben meg is találtam rá a választ, ugyanis a történelmi kontextus vizsgálata fel tudott kínálni egy értelmezési keretet: A keresztényszocialista illetve konzervatív-keresztény politikai mozgalmaknak gyors és látványos megerősödése XIII. Leó pápaságához köthető. Magyarország püspökeit már 1886-os körlevelében katolikus társadalmi egyesületek alakítására szólította fel, jelezve, hogy a vallásos, hitbuzgalmi jellegű szerveződések nem képeznek elég ellensúlyt a liberális reformokkal szemben. Amikor Wekerle Sándor az 1890-es évek közepén egyházpolitikai reformokat hirdetett meg, kultúrharc bontakozott ki Magyarországon, melyet Rómából támogattak, például Rampolla bíboros ekképp nyilatkozott: 

„Az egyház nem szolgáltatja ki harc nélkül Szent István apostoli királyságát a kálvinistáknak és a zsidóknak.” 

Az egyház elsősorban katolikus sajtótermékek elindításával és vallásos egyesületek létrehozásával, fellendítésével igyekezett szembenézni a kihívásokkal, ennek eredményeképp rengeteg szervezetet jött létre, a Katolikus Népszövetség taglétszáma a háború előtt elérte a 300 ezer főt.  A katolikus öntudat felébresztésének és megerősítésének legfőbb fórumai a katolikus nagygyűlések lettek, melyekről a Zászlónkban tudósításokat, propagáló cikkeket közöltek. A Kongregácziói élet című rovatban pedig a szervezetek ügyeit, taglétszámát tartották számon. 

A centralizáció érdekében egy vezérkönyvet is piacra dobtak, amit a szerkesztőség szintén kedvező áron kínált, mondhatni, az egyházatyák számára kötelezően megvásárolandó jelleggel.😅

Vezérkönyvecske a congregatiók vezetéséhez és szertartásaihoz. Éppen most hagyta el a sajtót a fönti czimen egy hamvashátu kis könyvecske, mely a congregatiókról szóló legszükségesebb tudnivalókat tartalmazza és a congregatiói közös imákat és szertartásokat is hozza. Mint ilyen alkalmas kézikönyvül szolgálhat nemcsak a praesesnek és magistratusnak, de a congregatio minden egyes tagjának. Főleg az egyöntetű vezetést nagyban előmozdítja. Ára bérmentes küldéssel 60 fillér.

Szerző: Vojnics-Rogics Réka

Felhasznált források: 

Zászlónk c. lap 1902. szeptember-januári számai

Fazekas Csaba, Egyházak, egyházpolitika és politikai eszmék az Osztrák-Magyar Monarchiában, Miskolc, Miskolci Egyetem, 2008.

Romsics Ignác, Magyarország története a XX. században, Bp., Osiris, 2010.