Gyerekszáj - Mit árulnak el a gyerekekről szóló viccek?


A Pesti Napló nőknek szóló melléklete (A Tűzhely) a 19. és 20. század fordulóján kezdte el működtetni viccrovatát, ahol szó szerinti átvételellel közöltek 10-15 szemelvényt a korszak legkedveltebb vicclapjaiból (Borsszem Jankó, Mátyás Diák, Üstökös, Kakas Márton). A szellemes tartalmak között gyakran megjelentek gyermekekről szóló, gyermekek által mondott poénok is. A teljesség igénye nélkül közlök néhány tipikus viccet, anekdotát, melyek tükrözik a gyermekekről vallott felfogást a korszakban. A gyermekek naiv humorának felismerése, a "gyermekszáj" közlése a vicclapokban zseniális húzás volt a szerkesztők részéről, hiszen egy olyan elhanyagolt kommunikációs csatornát nyitottak meg ezáltal, mely funkcióját tekintve: 1. szórakoztatást nyújtott a felnőtteknek és a serdülőknek; 2. tájékoztatást adott a gyermekek észlelését, gondolkodását, világnézetét, lelkivilágát illetően. Vagyis a szülők, tanítók, dajkák, nevelőnők, stb. akár nevelési segédletként is használhatták a viccrovat szövegeit.

"Tapasztalatból beszél. Anya (a kisebbikhez): Ah, az én édes Gézuskám a mamácskájának az angyalkája és anyuska szereti az ő icipici babuskáját, ugy-e pipikém ? — Pista (nagyobbik, aki éppen kikapott, a sarokból kikiált): Ne higyj neki! Mire megnősz, téged is ép úgy elvernek és sarokba állítanak, mint engem."
Forrás: Wikiwand

Első szemelvényünk mutatja, hogy a sajtóban megjelenő vicceknek címet is adtak, melyek általában a vicc szerves részének számítottak: kiegészítették, illetve fokozták a humorfaktort. 
A korszak nevelési elvei igen különböztek a maitól, ugyanis a szülők, nevelők és tanárok kelléktárának fő eszközei a megfélemlítés, megszégyenítés, testi fenyítés voltak, bár a 19. században ez a "szép hagyomány" egyre több emberből váltott ki ellenszenvet, és a 20. században társadalmilag egyre jobban elítélték a nevelési elvből alkalmazott fizikai bántalmazást.
A vicc szépen mutatja, hogy a kisbabákkal többet foglalkoztak, mint a nagyobb gyerekekkel, hiszen ők már meg tudtak állni a saját lábukon, nem kellett őket babusgatni, nevelésüket a tanítók gondjaira bízták. Míg a kisgyermekkel dajkanyelven, finoman és szeretettel beszéltek, addig idősebb testvéreiktől elvárták a felnőttes viselkedést, vagyis a jól neveltséget és a felelősségvállalást.

"Kérdés. Biri: Édes mama, láttál már engem, mielőtt a gólya hozott volna? Anya: Nem. BiriAkkor hát honnan tudtad, hogy én vagyok ?" 

Ma már hozzászoktunk, hogy írásban közölt vicceknél a párbeszédek tagoltak, vagyis a szerkesztők sortöréssel jelzik a dialógushatárokat. A korabeli sajtóviszonyok azonban helyszűke miatt nem engedhették meg azt a luxust, hogy minden egyes megszólalást külön sorban kezdjenek, így az egybefolyó párbeszédek szoros olvasást igényelnek, így viszont tükrözik az élőbeszéd dinamikáját.

Általános gyermeki vonás, hogy a csemetéket mindig is foglalkoztatta, hogy vajon hogyan jöttek a világra. A "gólya hozza a kisbabát" válasz tehát századokra nyúlik vissza, hiszen már a 19. században is ezt válaszolták a gyerekeknek.😸 

"Szerényen. Anya (A kis leányához): No, milyen babát akarsz, Manczi ? Manci: Ikreket."

A 19. századra jellemző, hogy a kislányokat elsősorban háziasszonynak, anyának nevelték, majd csak a század utolsó évtizedeiben nyert teret az az elképzelés (részben a feminizmus mozgalmának köszönhetően), hogy a nőknek a munka vilábában is van keresnivalójuk. A korszak világképének átalakulására is utalhat ez a vicc: a régi nevelési elv kifigurázása, hiszen ekkor a korabeli olvasó már poénként értelmezte a viccben megjelenő kislány túlkapását, holott még néhány évtizeddel azelőtt igenis az volt a célja egy rendes anyának, hogy gyermekeket hozzon világra. És lehetőleg többet: ikrek előnyben.


"A
fiú. Ki csinálta neked ezt a föladványt? Az édesapám. Az egészet? Nem, én is
segítettem
neki."
Forrás: Mentalfloss

A gyermekekkel kapcsolatos viccek másik nagy csoportja az iskolai életet jeleníti meg. A tanító kérdez - a diák (aki szinte mindig fiú) pedig naiv/leleményes válaszával nevetésre készteti az olvasót. Azonban valós környezetben ezek a dialógusok bajosan képzelhetőek el, ugyanis a tanítók olyanfajta tekintéllyel rendelkeztek, hogy a tanulóknak eszükbe se jutott volna szemtelenkedni velük.

Forrás: Mentalfloss

"Helyes
logika. Hogy mered azt a kenyeret eldobniKi tudja, hogy öregkorodban nem lessz-e szükséged arra a darab kenyérre, amit most eldobtál ? De mama, hiszen ha most megeszem,
akkor
még kevésbé tehetném el későbbre."

Az iskolai élet kategóriához hasonlít a fentebbi szellemes válasz: a gyermek józan paraszt ésszel gondolkodik, ezért képes logikusan felelni a dorgálásra/kérdésre. 
A tréfás szemelvényben megjelenő pazarló életmód elleni harc ma is jellemzi a szülő-gyerek kapcsolatot, lásd.: "Ne játssz az étellel!", "Etiópiában éheznek, te meg kidobod az ételt?!" Látható az a korszakokon átívelő nevelő elv, amely a gyermekek tudatosságának fejlesztésére irányul, és ami a 18-19. század terméke. (Ekkor kezdtek el nagyobb figyelmet fordítani a gyermekek nevelésére.)

"Átöröklés. Milyen kevély, kellemetlen arca van ennek a gyereknek ! Nem csoda ... Szegény nem tehet róla, de hát az anyja szakácsnő, az atyja pedig minisztériumi kapus."

És bizony az utolsó szöveg is sokat elárul a korszak viszonyairól: a gyermek mindig szüleinek lenyomata. Az öröklött vagyon és társadalmi státusz előre meghatározta az utódok életét. (Például a tehetősebb rétegnek volt pénze kitaníttatni az örökösöket, míg a szegény paraszti réteg sokszor iskolába se tudta elengedni a gyerekeket, mert be kellett segíteniük a gazdasági munkákba.) A 20. századra azonban már lazultak ezek a feudális viszonyok, és növekedett a társadalmi mobilitás, vagyis a jó képességű, elhivatott, szerencsés gyerekek saját sorsuk kovácsaivá válhattak.

Szerző: Vojnics Réka

Forrás: Pesti Napló, 1901. március 10., 17., november 17., 24.


Megjegyzések

  1. Kedves Réka!

    Szembesülhettem azzal, hogy mennyit változott az évek, évtizedek során a viccek stílusa! Mennyivel bájosabbak, naivabbak voltak a régi poénok. Napjainkban többször tapasztalok durvaságot, vulgáris beszédet viccnek nevezve...

    Köszönöm a mostani cikkedet is!

    Üdvözlettel.
    Palásti Andrea

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mit játszottak régen a gyerekek? I. rész

A magyar oktatási rendszer a 19. század második felében

Pósa Lajos: Hogyan kell írni a gyerekeknek?