Az előnyös házasság alapjai: szerelem vs érdek?

 Kedves Olvasóim!

Ha már Valentin napja van, egy korabeli "romantikus" történetet hoztam, amely a Magyar Lányok ifjúsági hetilapban jelent meg 1925-ben. Félreértés ne essék, az írás keletkezésekor még nem ünnepelték Magyarországon a Bálint-napot: hazánkban csak az 1990-es évektől kezdve örvend egyre nagyobb népszerűségnek - elég csak a piros szín dominanciájára, a virágokra, szív alakú ajándéktárgyakra és a romantikus programkínálatok arzenáljára gondolni. Ám, ha szegény Tutsek Annáék még nem is rendelhettek maguknak szívecske alakú pizzát, de azért ők is tudták, mi az a szerelem! 💘👫🌹

Pogány Elza azt a kérdést veti fel művében, hogy vajon szükséges-e a házassághoz a szerelem, és meddig játszadozhat egy nő büntetlenül a férfiakkal? Na meg persze egy kardinális kérdés: milyen az ideális feleség? A Magyar Lányok mindig is egy stabilan körvonalazott erkölcsi normát közvetített az olvasók felé, tehát lányok, asszonyok százaira, ezreire volt hatással az az irányvonal, melyet a hetilap képviselt. Fontos kiemelni azt a változó tendenciát, ami az érdekházasságtól a szerelmi házasság felé mutat: 1925-ben járunk, de az anyagiak helyett a házasság alapköve ekkor már a szerelem!

Forrás: Flickr - Lev Tolsztoj: Anna Karenina

Szerencsekerék

Baloghné sokat aggódott leánya miatt. Mi lesz vele? Nem szép, nem kedves, nem okos, nem ügyes. Fantasztikus túlzás arra gondolni, hogy valaki elveszi. Még fantasztikusabb túlzás azt hinni, hogy pályára mehet, kenyeret keresni. Szegény Anna! Pedig szelíd, engedelmes, jószívű. A gyermekek és kutyák nagyon szeretik. Odahúzódnak az ölébe és lustán kényeztettetik magukat vele. Szeretik a keze simogatását és nem ütköznek meg félszeg mozdulatain, esetlen járásán, szelíd mosolyán.

Baloghné kezdetben tanította:

— Légy kedves, vidám. Járj az emberek kedvében. Mulass te is, mint más leány.

És Anna szorgalmasan kedveskedett. Ügyetlen, kellemetlen kérdéséket intézett mindenkihez és állandóan félszegen, zavartan nevetett.

Baloghné belátta, hogy rossz tanácsot adott. Hiszen valósággal kirakatba tétette leánya minden fogyatékosságát. Visszavonta utasításait:

— Maradj csak olyan, amilyen vagy. Legokosabb lesz, ha minél kevesebbet beszélsz.

Anna örült az engedelemnek és nem törte magát tovább társadalmi sikerek után.

Társaságban észre se vették, hogy ott van, olyan következetesen hallgatott. Állandó mosoly fészkelődött szája körül. Nyakát előrenyújtotta, szemét szélesre nyitotta, ajka félig nyitva maradt. Mikor rákerült a sor, evett, ivott; mikor anyja intett, felállt és elbúcsúzott. Egyébként nem sok vizet zavart. Se nem szorzott, se nem osztott. Mindamellett meghívták mindenüvé, apja társadalmi állása kedvéért. Balogh orvos leányát nem lehetett kihagyni társaságból.

Baloghné igyekezett belenyugodni a változhatatlanba, nagyokat sóhajtott és nem minden irigység nélkül nézte más leányok szerencséjét.

Bezzeg Kozma Ödönné már két leányát férjhez adta és a harmadik körül is ketten settenkednek: Vendel Pali, a sörgyáros és Deák Bandi, a fiatal ügyvédgeneráció legtehetségesebb gyöngyszeme.

Az egész várost némileg izgalomban tartotta a nagy kérdés, hogy a Kozma Sári két jelöltje közül vajon melyiknek oldódik meg hamarább a nyelve? Melyiket tartogatja számára a szerencse? Mert, hogy nagy szerencse akár Vendel Palihoz, akár Deák Bandihoz férjhezmenni, ahhoz se szó, se kétség nem fér.

A barátnők bizalmaskodó kíváncsisággal nógatták Sárit.

— Mi lesz már, Sári? Melyiket választod?

Hol az egyikre, hol a másikra beszélték rá, nagy hévvel és lelkesedéssel.

Sári beérte titokzatos mosolyokkal, öntudatos gesztusokkal, jelentőségteljes hallgatással, maga is türelmetlenül várta a megoldást.

Tulajdonképpen egyformán állott mindkét lovagjával. Hol az egyik, hol a másik billent előtérbe leplezetlen hódolatával, de végzetes kijelentéseket még egyikből sem lehetett kicsikarni, pedig be kell vallani, hogy Sári egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy készséges beleegyezésének — mindkét érdekelttel szemben — pillantásokkal, kézszorításokkal, apró-cseprő kedveskedésekkel, félre nem ismerhető tanújelét adja.

Szívét egyáltalán nem állította fogas kérdés elé a probléma. Nem tűnődött lelkitusák között a kérdésen: «Melyiket szeressem?» Legfeljebb így töprengett az életkérdés megoldásán: «Melyik fog elvenni?» És egészen bizonyos volt benne, hogy amelyik hamarább megkéri, ahhoz megy.

A Kozma-család esze: Kata néni, akinek kora és vagyona beleszólási jogot biztosított a Kozma-gyerekek minden dolgába, rosszalólag csóválta fejét:

— Hallod-e, Sári, az én időmben másképp mentek férjhez a leányok! Nekem is udvaroltak elegen. Mikor szegény, boldogult, jó uram megkért, éppen három kérőm volt egyszerre, de bizony nem azért mentem Sárosy Elekhez, mert hamarább nyilatkozott, mint a többi... hanem, mert tudtam, hogy vagy hozzá... vagy senkihez! ... És kinéztem mindenki mást a házunkból, hallani sem akartam senkiről... betegre sírtam magam, amíg nem voltam bizonyos benne, hogy szeret...

Sári kissé gúnyosan mosolygott és odavágta foghegyről:

— Romantika! Ma nem divat!

Éppen künn sétáltak a sétatéri tó partján. Kata néni fejébe vette, hogy kifaggatja unokahugát, helyre csavarja fejét és erélyes kézzel végét veti a hosszas huzavonának. Hol lehetne meghittebben, bizalmasabban beszélni, mint alkonyatkor a tó partján, szelíden ringó szomorúfüzek alatt.

Kata néni különösen szerette ezt a helyet. Sok-sok emlék fűzte hozzá. Fiatalságának minden eseménye itt zajlott le... Mint gyermek, ott labdázott, kergetőzött, karikázott a középen álló kis pavilon körül, ahol minden kedden és pénteken katonazene játszott. Ó és hányszor csolnakáztak holdvilágos nyári estéken, nagy, zajos fiatalsággal a tavon... bizony egyszer-másszor még cigányt is hoztak vidám, fiatal legények és megzenésítették a sétatér titokzatos nyáréji csendjét... Vagy télen mennyit korcsolyázott könnyű lábbal, kipirult arccal a tó jegén. Éppen ott kérte meg a drága, jó Sárosy Elek... együtt korcsolyáztak összefogózkodva, dobogó szívvel, egymásra nézve, egymásba látva... 

Kata néni úgy elmerül emlékeibe, hogy egészen elfelejtkezik hivatásáról. Csak mikor Sári erélyes hangon szólal meg:

— Üljünk le, Kata néni, fáradt vagyok! — ekkor eszmél a valóságra és feltett szándékára, csukja lelkének emlékkönyvét és húgához fordul:

— No, most már beszélj nyíltan, Sári! Halljam, hogy melyiket szereted a kettő közül? Deákot vagy Vendelt? Nekem csak megmondhatod!

Sárit bosszantja a kérdezősködés.

— Mondtam már, Kata néni, amelyik hamarább megkér, ahhoz megyek!

— Ha te magad sem tudod elhatározni, hogy nelyiket akarod, ne csodálkozz, ha a két lovagod se tudja, hogy mihez tartsa magát. Mindenik bizonyosan attól tart, hogy a másik a kedvenc.

— Ne képzelődjék Kata néni! Biztatom én eléggé mind a kettőt. Egyik sem tudja, hogy a másikkal hogy állok.

— Már én csak azt mondom, leányom, hogy az egyiknek ki kell adni az útját, akkor a másik megtudja, hogy ő az igazi.

Sári gúnyosan nevetett:

— Kata néni nem ismeri a mai férfiakat! Azokkal másképpen kell bánni. Ugratni kell egyiket a másikkal... csak úgy lehet célt érni.

— De hát egyiket sem szereted? Nem szeretsz senkit?

— Mind a kettővel elhitetem, hogy őt szeretem! Az elég!

— No már, fiam, a házassághoz ennyi nem elég!

— Az a fontos, hogy az ember férjhez menjen, amíg szép és fiatal.

— Csak úgy, minden szerelem nélkül?

Sári idegesen ugrott fel.

— Jaj, Kata néni, ne emlegesse már annyit azt az ostoba szerelmet. Kell is nekem! Férjhez akarok menni, asszony akarok lenni, nyugodtan akarok élni, utazni, társaságba járni. Ehhez nem kell szerelem, csak házasság! Jó házasság.

Kata nénit elfutotta a méltatlankodás:

— No, azt a férfit se irigylem, aki téged elvesz!

— Elég, ha én leszek irigylésre méltó! A férjem kevesebbel is beérheti! — vágott vissza Sári.

A beszéd hevében nem vették észre a feléjük tartó két fiatal embert. Hangos, élénk szóváltásukat messze vitte a tiszta levegő ... Egyik fától a másikig terjengett a hang, lehajló ágak felkapták, tovább adták... futott vele a csendes szellő és minden egyes szót belesüvített élesen, nyomatékosan a két férfi dobhártyájába, hogy csak úgy zúgott egész fejük tőle.

Egy darabig ott álltak kissé megnyúlt ábrázattal, kissé elképedve. Aztán sietve sarkon fordultak és súlyos léptekkel igyekeztek a város felé. Egy szót sem szóltak útközben. Csak mikor leültek a kávéház teraszára és a pincér eléjük tette a kis pohár konyakot, akkor jött meg a szavuk:

— Szervusz Bandi, Isten áldjon, mind a ketten veszedelemből menekültünk!

Deák Bandi egy hajtásra lehörpintette az erős italt, cigarettára gyújtott és összehúzta szemét.

— Ha elgondolom! . . . Tudod barátom, hogy már-már párbajozni akartam veled, Sári miatt?

Vendel Pál nagyot nézett:

— Tán csak nem? Érdemes is lett volna! No, csak hadd várja, hogy melyikünk kéri meg hamarább! Köszönöm, nem kérek belőle! Szép leány, okos leány, de kérje meg más! Én, ha megházasodom, csak a legegyszerűbbet, legigénytelenebbet veszem el. Csak azért is! És pedig minél hamarább!

Ó, be nagyot nézett Kozma Sári, de még Baloghné se tudta, hova legyen a nagy csodálkozástól, mikor Vendel Pál sörgyáros a legkomolyabb szándékkal forgolódott félszeg, ügyetlen Annája körül.

— Magából jó feleség lesz, Annuska! Egyszerű, csendes és alkalmazkodó, — jelentette ki Vendel Pál. — Elveszem magát, Annuska!

Szegény, esetlen, kis Balogh Anna nem akart hinni füleinek. Szeme tágra nyílt, ajka nyitva maradt, nyakát nagy csodálkozással előre nyújtotta és mozdulni sem mert ijedt örömében.

— De hiszen én csúnya vagyok... — dadogta — csúnya és ostoba ...

Vendel Pál megfogta kezét és gyöngéden megsimogatta:

— Maga jószívű, Annuska... maga tud szeretni ... Ugy-e nagyon tud szeretni?

Balogh Anna szeme fényesre nedvesedett, arca ragyogóra pirult. Soha nem érzett erővel, hirtelen kirobbanó határozottsággal válaszolta:

— Halálba mennék azért, akit szeretek! 

Forrás: Pogány Elza, Szerencsekerék, Magyar Lányok, 1925.08.20.